Nem vagyok különösebben bringázás-rajongó (noha mint városi közlekedési eszköz, elismerem a létjogosultságát és előszeretettel használom is ebben a minőségében), de ez a hirtelen felmelegedő levegő, amikor a tavasz előbukkan, egyszer csak lesz némi ereje a napnak és végre nincs zimankó, oly módon megihlet mindig, hogy idén még a bringát is beizzítottam, és kigurultam vele Dunakeszire meg vissza.

A tervem az volt, hogy a budai oldalon tekerek el a Megyeri hídig, onnan már végig jó minőségű bicikliút van a célállomásig. Az addig tartó utat viszont nem ismertem, és igen kellemetlen meglepetés volt, hogy épp a római-parti rész volt a leghitványabb, mármint útminőségileg, amitől pedig a legtöbbet vártam az útvonal során. Úgy éreztem, szétesik a biciklim, sőt, a saját ízületeimből is mindjárt kiesik egy pár csavar. Végül nem esett ki, a táj viszont nagyon is magáért beszélt.

De nem csak a Római-part, hanem az egész útvonal hozta a kellemes kora tavaszi atmoszférát. Önmagában a tény, hogy nem kellett beöltözni, mint a Michelin gumiemberke. A Duna-part békés, szerda délelőtti csendje. A kis telkek Budakalász határánál vagy a 2-es út mellett Dunakeszi felé. A földek, gátak, a nagybetűs Határ látványa. Nem utolsósorban a teljes táv 41 km-ének kellemesen fárasztó átmozgatása és felfrissítése.

De jó volt!