Jónéhány éve már, hogy ha a bakancslistámról kérdeznek, avagy szimplán az első számú úticél-álmomról, akkor a Feröer-szigeteket válaszolom. Az első alkalom óta, hogy képeket láttam erről a szigetcsoportról, felugrott a képzeletbeli ranglétrám első helyére, és folyamatosan ott van.

Aki maga is rákeres, láthatja: valószerűtlenül zöld, tündérek lakta vidék. Egyszerre kedves és végtelenül fenséges. Évi 300 esős nap biztosítja a nyári hónapok zöld fűtakaróját. Juhok legelésznek, lundák gyülekeznek.

Évek óta el szeretnék jutni, de a kétszeri átszállásos, nem igazán fapados árfekvésű repülőút már többször elriasztott, sokszor felöltött bennem, hogy sokkal egyszerűbb, nem mellékesen olcsóbb is, ha elmegyek helyette a szintén elképesztő Dolomitokba, vagy akár Dél-Norvégiába is ki lehet fogni meglepően olcsó repülőjegyeket. No és a végtelen Lengyel-Tátra, az is maga a csoda.

Csakhogy, csakhogy. Csakhogy Feröer: másmilyen. Lehet hozzá hasonló ez vagy az az úticél, de meggyőződésem szerint ez a látványvilág nagyon egyedi. És - ahogyan erre egy nagyon kedves barátom rávilágított - az "első" és "legjobb" dolognak, legyen az bármi, nincs helyettesítője. És ez nagyon igaz. Hiába imádjuk a Tibi csokit, a kedvenc tortaszeletünkkel nem versenyezhet. Vagy, ha Lionel Messi-poszterrel a falunkon épp őt kergetjük autogramért, akkor ne adjon helyette az akár mégoly kiváló [ide behelyetesíthető egy tetszőleges focista neve].

Rákerestem tehát a lehetőségekre, immáron századszor, és össze tudtam rakni egy viszonylag kedvező árú szállás-repülő kombinációt, úgyhogy június 19-én repülőre ülök, és - hihetetlen, de - elutazom Feröerre.