Az utóbbi időben azon kapom magam, hogy rengetegszer gondolok a munkahelyemre. Egyrészt régi történetek jutnak eszembe, másrészt múltbéli és jelenlegi kollégák, harmadrészt már azon töprengek, mi lesz, ha majd újra dolgozni kezdek. Inkább bejárós leszek-e, vagy túlnyomórészben home office-os. Ha inkább home office-os, akkor csak kelleni fog egy nagy monitor meg egy asztal. Aztán, milyen munkarendben fogok dolgozni. Felkelek-e naponta önszorgalomból egy órával hamarabb, hogy nyugodtan elrendezzem a legsürgősebb dolgokat, ezáltal stresszmentesebben induljanak a napok? Mi lesz, ha a régi csapatom helyett egy újat kapok? Ez is benne lehet a pakliban. És így tovább.

Ezek után nem csoda, hogy nem kevésszer álmodom is a munkahelyemről. Volt olyan, hogy a kollégáim szembesítettek azzal, hogy én azt állítottam, nem jövök vissza a céghez a sabbatical után sem. Hiába mondtam nekik, hogy ilyet én sosem mondtam, sőt, nem is gondoltam, csak ragaszkodtak hozzá, sőt, szó szerint idézték is az ominózus mondatot. Szörnyű volt.

Aztán volt olyan is, hogy arról panaszkodtak a kedves csapattagjaim, hogy helyettem azt az arrogáns bunkó arcot kapták meg csoportvezetőnek, aki még 10 ével ezelőtt a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél volt a főnököm. Kérleltek, hogy hagyjam félbe a sabbaticalt, és jöjjek vissza dolgozni...

És olyan is volt, hogy már visszajöttem, de valamiért rettenetes volt a munka, és azon vacilláltam, visszamenjek-e a minisztériumi rendszerbe dolgozni inkább, elvégre talán nem is volt az olyan rossz...

Kíváncsi vagyok, meddig tart ez. Átmeneti időszak, hogy most valamiért erőteljesen kell ezeket 'szellőztetni' a fejemból, vagy így marad a még előttem álló nyolc hónap során is.