Az év utolsó néhány napja pontosan olyan volt, amilyen ideális esetben / reményeim szerint a jövő év lesz. 30-án délután spontán elhatározásból vettem egy last minute színházjegyet, 31-én pedig elmentem a minden évben megrendezett szilveszteri futóversenyre Csömörre. Elsején pedig kirándulni / túrázni szoktunk, ez most éppenséggel elmaradt, de voltunk kinn a szabadban, reggel is, amikor végtelenül csendes és kihalt tud lenni a város. Én ilyenkor demonstratíve szeretek kifejezetten aktív lenni. Összegezve: színház, futás, túra.

Előtte pediglen sok olvasás. Karácsony előtt megvettem magamnak Lubics Szilvia ultrafutó egyik könyvét, mit ne mondjak, valami elképesztően inspiráló. Szeretek nagy egyéni sportteljesítményekről olvasni, kihívásokat megszállottan kergető és legyőző magánzókról - a teljesség igénye nélkül, sokat olvastam az utóbbi években Fa Nándorról, Erőss Zsoltról, vagy az El Capitano falat biztosítókötél nélkül megmászó Alex Honnoldról. Lubics Szilvia könyve pontosan illeszkedett ebbe a sorba, rengeteg nagyszerű, mégis egyszerű és tiszta gondolata ad ki egy remek életfilozófiát. Rávilágít arra, hogy tényleg nincs lehetetlen. Lehet olyan kishitűen is olvasni a 100-200 kilométeres futóversenyek teljesítéséről szóló sorait, hogy "nekem ez sose sikerülne", vagy "neki könnyű", de lehet nyitott szemmel is: miért lenne neki könnyebb? Ő ugyanúgy a nulláról indult, mint bármelyikünk. 

Akárhogy is: inspiráló gondolatokkal kezdem az új évet, energiával telve.