Tegnap reggelre Biankám lebetegedett - semmi komoly, csak egy kis köhögés, hőemelkedés, de a lényeg, hogy itthon tartottuk, egyrészt hamarabb meggyógyul, ha nem megy ki minden szünetben változatosan hanyag öltözékben az udvarra, másrészt így korrekt a többi gyerekkel szemben. Illetve hát ugyebár semmi akadálya nem volt, hogy valaki, jelesül én, "itthon maradjak" vele.

Hogy teltek a hasonló kényszerszünetek egy sztenderd munkanapon? így: Melyikünk tud ma HO-ból dolgozni? Én tudok, de reggel / délelőtt / délután / egész nap fontos meetingem / határidőm van.

Foglald el magad. Adok mesét. Most nem tudok sajnos. Félóra múlva, jó? Tíz perc múlva. Nem, még nem telt le a tíz perc. Három van még belőle hátra. Ebédszünetben. Igen, most ebédszünet van, de semmi kajánk nincs, hadd rendeljek valamit gyorsan. Egykor meeting van. Most öt percig ráérek. Tudom, nem sok. Este rá fogok érni. Nem tudunk kimenni sétálni.

Szörnyű!

Most pedig: Igen, tudunk legózni. Igen, piacozni is. Igen, hozd azt a játékot. Mesélni is tudok. Meséljek? Igen, ülj ide. Igen, rajzolhatunk együtt. Igen. Igen. Igen. Igen.

Felbecsülhetetlen.